Utazások 2024: Belgium Hollandia

Belgium és Hollandia

2024. március 30. - április 5.

Előkészületek:

Az ötlet tulajdonképpen már az előző évben megszületett, akkor találtuk ki, hogy meg kellene nézni a gyönyörű tulipánföldeket Keukenhof-ban. Meg is terveztem az utazást, Charleroi, Gent, Rotterdam és Amszterdam érintésével, de aztán mégis elmaradt az út, a tavaszi szünetet Debrecenben és Nyírábrányban töltöttük, az érettségi szünet pedig már a kb. nyolchetes virágzási időszak legvégére esett, féltem, hogy már nem lesz mit nézni, mert addigra elvirágoznak a legszebb tulipánok. Így elhalasztottuk az utat, de az idén újra aktuális lett. A tavaszi szünet hosszabb a szokásosnál, így ideálisnak tűnt az utazáshoz. Bár most meg azért kellett izgulni, hogy még csak 2 hete kezdődött el a virágzás, így figyelmeztettek a honlapon, hogy csak a korai tulipánok nyílnak, de azért reméltem, itt is lesz mit nézni. Timi ezúttal nem jött, a szakdolgozatát írja, így egyedül vágtam neki a kalandnak. Először persze a repülőjegyet foglaltam le, aztán a szállásokat (Amszterdamban például egy hajón!), végül néhány nagyon kedvező árú Flixbus jegyet a városok közötti közlekedésre. Mivel egy-egy városra nem sok idő jutott, úgy döntöttem, egy konkrét dolgot fogok csak megnézni, főleg a világörökségi helyszínekre koncentrálok.

Március 30.

(Gent, Sint-Niklaas, Beveren)

Szombat reggel, néhány órás alvás után a 4.45-ös busszal indultam Kecskemétre. Az eredeti terv az volt, hogy Pestre megyek vele, de végül úgy döntöttem, Kecskeméten inkább vonatra szállok, így könnyebben elérem a repülőteret. Sajnos Kecskeméten elég sokat kellett várni, csak a 6.48-as vonattal tudtam továbbutazni, de még így is hamarabb a reptéren voltam, mintha a Népligetből kellett volna visszametrózni és buszozni. 8 után meg is érkeztem, a Ryanair pontosan 9.40-kor szállt fel, szerencsére volt üzemanyag (előző nap arról szóltak a hírek, hogy néhány járat nem tudott felszállni, mert nem kaptak elég kerozint a beszállítóktól). 2 óra múlva megérkeztünk Charleroi-ba, szerencsére pont elértem a Flibco közvetlen buszát Gent-be. Délben indult, figyelmeztetett is a hölgy a pénztárban, hogy igyekezzek, mert 6 perc van. A busznál már vártak néhányan az esőben, kiderült, hogy nincs több hely. Éppen azon gondolkoztam, hogy akkor inkább visszaváltom a jegyet (ha vissza lehet), mert csak két óra múlva ment a következő, én viszont vonattal hamarabb odaértem volna. Szerencsére erre végül nem került sor, a sofőr addig intézkedett, amíg mindannyian fel tudtunk szállni. A másfél órás úton végig szakadt az eső, nem lepődtem meg, az előrejelzés szerint egész héten ez vár rám.

Gentben a Sint Pieters állomásra érkeztem, beraktam a táskát a csomagmegőrzőbe és elindultam felfedezni a várost. Szerencsére az eső közben elállt, így nyugodtan sétálgathattam ebben a csodaszép városban. Megnéztem a Beginaudvart, a katedrálist (a híres szárnyas oltárt nem, mert addigra bezárt), sétáltam a folyóparton és megkerestem a várat is. Bevásároltam és a 19.43-as vonattal elindultam Sint-Niklaas-ba, ahol az első szállásom volt. Fél 9-kor megérkeztem, végigsétáltam a szállodához vezető Stationstraat-on, ami egyébként sétálóutca. 10 perc múlva megérkeztem a Hotel De Spiegel elé, nagyon jó helyen van, pont a főtérre néz, úgy terveztem, hogy majd reggel, indulás előtt még gyorsan körbenézek, hiszen ez Belgium legnagyobb tere. Hát, ebből végül nem lett semmi, hiszen a recepción kiderült, a Booking.com megint elrontott valamit (tényleg nem tudom, miért náluk foglalok még mindig, ez már nem az első alkalom, hogy valami nem stimmel), szerencsére most nem az utcán álltam (mint 2 éve Nápolyban Timivel), a recepciós hölgy próbált segíteni, de sajnos sem náluk, sem az egész városban nem volt szabad szoba. (Nem csoda, húsvét van!) Végül egy közeli faluban talált nekem szobát, sőt az egyik munkatársuk el is fuvarozott oda. Kiderült, hogy Beverenben van a hotel, ráadásul méregdrága és csak reménykedem, hogy a Booking megtéríti a különbözetet. A szálloda egyébként egy luxusszálló, a szoba nagyon szép és kényelmes, gyorsan lezuhanyoztam és lefeküdtem.

Március 31.

(Antwerpen, Rotterdam)

Az óraátállítás miatt kevesebbet aludtam, 8-kor keltem, amiről később kiderült, hogy nagy hiba volt. Gyorsan összepakoltam, kijelentkeztem, a recepción megkérdeztem, hogy lehet innen bejutni Antwerpenbe, azt mondták, busszal a legegyszerűbb. Valóban a szálló előtt volt egy buszmegálló, csakhogy az előző busz 8.11-kor ment el, a következő pedig valamikor délben jön majd. Az már nekem nagyon késő lett volna, így úgy döntöttem, begyalogolok a központba a vasútállomásra (a szálloda a falu szélén állt), végül is itt is megáll az antwerpeni vonat. Jó hosszúnak tűnt az út, próbáltam stoppolni, de alig jártak autók (húsvét vasárnap van és még elég korán), így végül gyalogoltam. Már majdnem az állomáson voltam, amikor az egyik buszmegállóban megláttam azt a 93-as buszt, amit még akkor néztem ki, amikor úgy volt, hogy Sint-Niklaas-ban töltöm az éjszakát. Fel is szálltam, de kiderült, hogy néhány megálló múlva le kellett szállnunk, mert ma egyáltalán nem mehetnek be buszok a városba, kerékpárosverseny miatt minden út le van zárva. (Itt persze megbántam, hogy nem maradtam az eredeti ötletnél, és nem vonattal mentem.) Át kellett szállnunk egy villamosra, ennek viszont megvolt az az előnye, hogy sokkal közelebb sikerült leszállnom a múzeumhoz, amit meg akartam nézni. Végül a Meir nevű megállót választottam, ahogy feljöttem az aluljáróból (a központban a villamosok is ott közlekednek), már láttam is a sok kordont, ahol végigment a Flandria mezőnye (persze, a hivatalos start a város szélén volt, itt még csak végiggurultak), most már az amatőr kerékpárosok vették birtokukba a pályát, a nézők mindenkit megtapsoltak. (Belgiumban imádják a kerékpáros sportot!!) Néhány perc alatt elértem a Plantin-Moretus múzeumot, amiről bevallom korábban még csak nem is hallottam, viszont rajta van a világörökségi listán, és (mint néhány óra múlva kiderült), teljesen megérdemelten!! Csodálatos volt az épület, a kiállítás, szórakoztató és informatív volt az audioguide, kb. másfél órát töltöttem bent, de több napot is el tudtam volna nézelődni! A ház tulajdonképpen egy többgenerációs nyomdászcsaládé, itt éltek és itt működött a nyomdájuk is, láttam egy több mint 400 éves nyomdagépet, könyvritkaságokat, sőt, ki is próbálhattam az egyik gép működését. Jellemző, hogy a belépő tulajdonképpen napijegy, ha mindent alaposan meg akarunk nézni, egy egész nap is kevés, azt írták az ismertetőben, hogy nyugodtan menjünk el a látogatás közben enni-inni a városba és jöjjünk vissza. Hát, nekem azért ennyi időm nem volt, de a legfontosabb dolgokat azért így is meg tudtam nézni. Miután nagy nehezen búcsút vettem a múzeumtól, még sétáltam egyet a főtéren (a katedrális és a városháza tornya is a világörökség része), aztán kisétáltam a Roosevelt térre, megebédeltem (olajbogyó és sajt) és próbáltam megtudni, honnan is indul majd a Flixbus, de csak a szokásos "valahonnan innen" választ kaptam. Végül aztán csak megjött a busz, 13.40-kor elindultunk Rotterdam-ba. Gyönyörű volt az út, megint szemerkélt az eső, de ez a buszon ülve nem nagyon zavart. Fél négy után már meg is ékeztünk, közvetlenül a vasútállomás mellé, innen nagyon gyorsan megtaláltam a szállást. A főutcából (ami összeköti az állomást a kikötővel) nyíló egyik kis sétálóutcán van, alatta egy étterem, azt is a tulaj üzemelteti. Egy borzasztóan meredek lépcsőn kellett felmenni a szobába, (még jó, hogy nem volt nálam bőrönd, nem tudom, hogy vittem volna fel). A szobám nagyon kicsi, nincs ablaka, de kényelmes az ágy, van hűtő és még egy vízforraló is. Kipakoltam, kicsit pihentem, aztán elindultam felfedezni Rotterdam-ot.

Először megnéztem a városházát, aztán a Laurentskerk-et, előtte Erasmus szobrával. Utána megkerestem a kockaházakat, sőt bementem a múzeumba is, érdekes megnézni, hogyan lehet berendezni ezeket a furcsa házakat. A házsor egyik oldala egy forgalmas közlekedési csomópontra néz, de a másik oldala a régii kikötőre nyílik, szóval itt folytattam a sétát. Itt már elkezdett esni az eső, de végül is volt ernyőm, és valahogy illett is a sok víz az alkalomhoz, hiszen innen végig a kikötő(k)ben, a rakparton sétáltam. Az Erasmus-híd lábánál megkerestem a helyet, ahonnan majd holnap a komp indul, aztán pedig több parkon, és újabb kikötőkön keresztül elértem az Euromast-hoz, ami egy óriási torony és egyben kilátó is. Először egyáltalán nem terveztem, hogy felmegyek rá, már sötétedett is, így útközben többször is vissza akartam fordulni, de úgy gondoltam, ha már eljöttem idáig, ráadásul nyitva is van, akkor miért ne? Jó drága volt a belépő, de óriási élmény volt a panorámalift (nem csak a fülke oldala, hanem még a padlója is üvegből volt), és főleg a gyönyörű kilátás a kivilágított városra. Villamossal visszamentem a központba, aztán hazasétáltam a szállásra.

Április 1.

(Kinderdijk, Amszterdam)

Reggel 7-kor keltem, gyorsan elkészültem, a szállodában még mindenki aludt (egy férfi pl. a szobám melletti mosókonyhában a földön), bedobtam a kulcsot a bejáratnál lévő dobozba. Kisétáltam az Erasmus-hídhoz, kiderült, hogy a 8.20-as komp, amivel a szélmalmokhoz akartam menni, húsvéthétfőn nem jár, csak 10-kor jönne a következő, annyit meg nem akartam várni. Így a neten kinéztem egy másik megoldást, metró-busz kombinációval is ki lehet menni Kinderdijk-be. Úgy döntöttem, a napijegy lesz a megoldás (főleg, mert csak 9.50-be kerül, tegnap pedig a villamosozásért 4 eurót fizettem!), le is mentem a legközelebbi metrómegállóba. Egy nővel próbáltuk megfejteni, miért nem ad az automata napijegyet, végül azt mondta, menjek fel a vasútállomásra, ott biztosan tudok venni. Ehhez nem sok kedvem volt, főleg, mert nálam volt a nagytáska, így megpróbálkoztam a másik (szemben lévő) megállóban is és voilá ... sikerült! A C jelű metróval elmentem a Kralingse Zoom nevű megállóba, onnan indult a 489-es busz. Sajnos csak félóra múlva, így várakozás közben megreggeliztem. Megjött a busz, de sajnos kikerült, hogy erre már nem jó a napijegyem (szóval kár volt megvenni), mondtam is a sofőrnek, hogy sehol nem volt kiírva, hol van a városhatár, és hogy meddig érvényes a jegy. Mindegy, nem bosszankodtam, örültem, hogy végül mégis meglátom a malmokat. (A kompállomáson már kezdtem lemondani róla.) 9.35-kor indultunk, gyönyörű kis falvakon mentünk keresztül, 10.15-kor érkeztünk. Gyorsan megvettem a jegyet, és már szálltam is fel az első hajóra, ami a két belülről is megtekinthető szélmalom egyikéhez vitt. Egyébként a területet ingyen is be lehet járni, (gyalog vagy biciklivel), a jegy csak azért kell, hogy a szélmalmokat belülről is megnézhessük és felszállhassunk a hop on-hop off-hajókra. Rengeteg családot láttam sétálgatni, kisgyerekek rohangáltak és sokan bicikliztek is a gátakon. Nekem viszont nagyon jól jött a hajó, egyrészt, mert nem sok időm volt, másrészt, mert nehéz volt a táska. A hajósok nagyon kedvesek voltak, egész úton beszélgettünk (visszafelé egyedül voltam a hajón), rengeteg történetet meséltek a malmokról, még csokitojást is kaptam az egyiktől (végül is húsvét hétfő van!). A malmok nagyon izgalmasok voltak, alaposan bejártam mindkettőt (a táskát mindig elrejtettem a földszinten egy láda vagy hordó mögé), bár az egyik az 1600-as években épült, de még az 1950-es években is használták, a berendezés is főleg ezt az időszakot mutatta be. A területen egyébként rengeteg szélmalom van, arra használták őket, hogy a földet borító vizet a gátak mögé emeljék velük. Visszafelé jövet mondtam a hajósoknak, hogy húzzunk bele, mert lekésem a buszomat, de a hajók nem tudnak száguldozni, így végül kikötés közben láttam, ahogy elhúz a busz. Mivel így még volt egy félórám a következőig, benéztem a kiállítóépületekbe, az idegenvezető beszélt németül és aranyosan megpróbálta összefoglalni és megmutatni a legfontosabbakat, ami belefért az időmbe, jobban izgult, nehogy lekéssem a következő buszt, mint én.. Vettem képeslapot és kimentem a megállóba. A padon egy dél-afrikai nő ült mellettem, mire megjött a busz, összebarátkoztunk, rengeteget mesélt az életéről (20 éve él Rotterdamban, idegenvezetőként és mediátorként dolgozik, amolyan kommunikációs tanácsadóként) és nagyon érdekelte Magyarország is. Együtt utaztunk vissza a busszal és a metróval, szerencsére gyorsan beértünk a városba, így a pályaudvaron még várnom is kellett a Flixbus-ra. Ketttőkor indultunk és fél 4-kor már Amszterdamban is voltunk. Sajnos, nem a főpályaudvarra érkeztünk, hanem a Sloterdijk nevű vasútállomásra. Vettem egy kétnapos jegyet (szerencsére 48 órára szólt és nem két naptári napra, így nekem ideális volt), aztán megpróbáltam metróval bejutni a központba, de már a peronon álltam, amikor bemondták, hogy most 20 percig egyáltalán nem jár majd a metró. Gondoltam, akkor majd vonattal megyek (a Central Station csak néhány kilométer ide), de kiderült, hogy arra nem érvényes a napijegy (bár több utastársam megesküdött, hogy igen). Visszamentem a peronra, úgy tűnt, még mindig nem jár a metró, teljesen üres volt a peron. De jött egy szerelvény, beszálltam és már robogtunk is a központba. Nyugatról és délről kerültük meg a várost, nem a legszebb a környék, mindenütt gyárak és lakótelepek. Csak közvetlenül a központ előtt ment le a metró a föld alá, a Nieuwmarkt-on szálltam ki, innen gyorsan megtaláltam a szállást, vagyis az Oosterdok-ban horgonyzó Vita Nova nevű hajót. Bár nappal volt, de nem volt senki a recepción, (ami tulajdonképpen a hajó társalgója és ebédlője), a kulcsot egy borítékban találtam a pulton, amire rá volt írva a nevem. (Ezt már előre megírták, de azt hittem, ez csak akkor érvényes, ha későn érkeznék.) A kabinom nagyon pici, az ágy olyan magasan van, hogy a szekrényt kell használni a felmászáshoz, de az ablakból a kikötőt és a Montelbaanstoren-t látom!! Kicsit pihentem, ettem, aztán elindultam a városba. Voltam a Dam-on, az Anna Frank-háznál (sajnos 6 hete elmulasztottam azt a néhány órát, amikor lehetett volna jegyet venni, így megint csak kívülről néztem meg), aztán visszavillamosoztam a központi pályaudvarra, komppal átmentem az északi szigetre, aztán megkerestem a 22-es busz megállóját, mert másnap ezzel akartam elindulni a metróhoz. (Egyébként pont a kikötő előtt áll meg, de most - kb. 2 hónapja - fel van túrva a környék, így elterelték a buszt. Ezt egy fiatalember mesélte, aki segített megkeresni a megállót.) Fél 9-kor értem haza, nem mertem később jönni, mert nem tudtam, mennyire van kivilágítva a kikötő és a stég tele volt kábelekkel, létrákkal és egyéb hajózási kellékekkel és nem akartam a sötétben átesni valamelyiken és a vízbe esni. De kár volt izgulni, világos volt. A társalgóban nagy élet volt (persze, mert a kabinokban nincs wifi), én is kiültem üzeneteket írni és duolingo-zni. Éppen befejeztem a leckét, amikor egy német nő ült az asztalomhoz beszélgetni. Katarinának hívják, Münchenben matematikus (egy biztosítótársaságnál dolgozik), és most utazott életében először egyedül. A férjét és a két gyerekét otthon hagyta, (illetve csak az egyiket, mert a nagyobbik Szlovéniában van cserkésztáborban), ő pedig 3 napot tölt Amszterdamban. 10-kor még elindultunk sétálni a kikötőben, majdnem éjfélig beszélgettünk. Aztán még spanyoloztam kicsit, a tilalom ellenére lezuhanyoztam (elvileg csak 10-ig lehetne, de a vendégek nagy része - akiknek kb. 90 %-a német - csak éjfél körül ért haza), aztán alvás.

Április 2.

(Keukenhof, Amszterdam)

Korán keltem, igyekeztem csendben kiosonni a hajóról, hogy ne keltsek fel senkit. Már 7.10-kor a 22-es busz megállójában voltam. A főpályaudvaron alig találtam meg az 52-es metrót (ez az új, Nord-Zuid irány, ezért nem ott van, ahol a többi metróvonal), ráadásul várnom is kellett pár percet. Kezdtem izgulni, hogy lekésem a buszt Keukenhof-ba, ami a RAI nevű megállóból indult pontosan reggel 8-kor. Mivel előre a neten megvettem a jegyet, attól féltem, ha lekésem, és a következő buszok is tele lesznek (félóránként indult a busz), akkor nem tudok kimenni a tulipánmezőre. Már éppen azt terveztem, hogy kimegyek tömegközlekedéssel Lisse-be, amikor 7 perccel 8 előtt megérkeztem a RAI-ra. Lekecmeregtem a földszintre, (mivel ez már a külváros, itt is a föld felett megy a metró), megkérdeztem, hol lehet a 852-es busz megállója, de legnagyobb döbbenetemre senki nem hallott erről a buszról. Végül egy fiatalember segített, de kiderült (mikor végre feladta a keresést és otthagyott, megnéztem a telefonon a térképet), hogy éppen az ellenkező irányba vezetett. Ekkor már elmúlt 8, én már kezdtem fogalmazgatni angolul, hogyan fogom magam felkönyörögni a fél 9-es buszra (mármint ha lesz hely). Egy óriási, teljesen üres parkolóba érkeztem, ahol olyan terelő-szalagok voltak, mint a reptéren (gondolom, hétvégi tömegre számítva), két nő integetett, hogy menjek nyugodtan, nem érdekelte őket, mikorra szól a jegyem, csak legyen. A buszok pedig nem félóránként indultak, hanem azonnal, ahogy az egyik megtelt, már ott is volt a másik. Kb. 40 percig tartott az út, gyönyörű kis falvakon keresztül, és (még elég zöld) tulipánmezők mellett robogott az emeletes busz.

A park nagyon klassz volt, óriási szerencsém volt az idővel, kicsit felhős, de többnyire napos időben bóklásztam a virágok között, csak az utolsó félórában kezdett cseperegni az eső. A park egyébként nagyon okosan van megtervezve, bár még valóban korán volt, de úgy tervezték a virágágyakat, hogy mindig nyíljon éppen valami. Rengeteg nárciszt, jácintot és persze milliónyi tulipánt láttam. Nagyon tetszett, hogy nem szabályos ágyásokban, hanem fák között, patakok, tavak partján nyíltak a tulipánok, így sokkal természetesebb volt a látvány. Rengeteg fényképet és videót csináltam (az egyik csoportomnak megígértem, hogy küldök nekik üzenetet a parkból, így még németül is felvettem egy videót), jártam egy szélmalomban, vettem tulipános poncsót és kártyát. Dél után pár perccel búcsút vettem a kedvenc virágomtól, felszálltam a buszra, és visszaindultam Amszterdamba. Mivel erre a délutánra nem terveztem mást (nem tudtam, meddig maradok a parkban), úgy döntöttem, megnézem a Rijksmuseum-ot. Még a buszon megvettem a jegyet kettőre, megebédeltem egy gyorsétteremben a múzeum közelében és aztán zárásig ki sem jöttem. Óriási az épület, kb. 2 hét kellene a bejárásához, így csak a legfontosabbakra koncentráltam: Rembrandt Éjszakai őrjáratára, Van Gogh önarcképére és a kedvencemre, Vermeer-re, akinek több képe is ki volt állítva. (Apró kellemetlenség a sok élmény mellett: az egyik teremben babaház-kiállítás lett volna,, de éppen zárva volt.) Miután kijöttem a múzeumból, még megnéztem a Beginaudvart (tegnap is voltam ott, de akkor már zárva volt), nagyon hangulatos, mint egy kis csendes sziget a zajos város kellős közepén. voltam a Magna Plaza-ban is, (vettem egy klassz tulipános textilszatyrot), aztán a főpályaudvaron Timinek ceruzakészletet, amit a Vermeer-kép díszített). Megvacsoráztam, hazasétáltam, aztán Katarinával kicseréltük az élményeinket (ő délelőtt biciklit bérelt, délután pedig az Anna Frank házban volt.), fél 12-ig beszélgettünk, aztán alvás.

Április. 3.

Ma végre kialudtam magam, csak reggel 8-kor keltem (úgyis csak 8.30-tól van reggeli). Katarinával és egy spanyol lánnyal reggeliztünk együtt, közben 3 nyelven kommunikáltam (a barcelonai lánnyal spanyolul, Katarinával németül, ha pedig mindhárman beszéltünk, akkor az angol volt a közös nyelv). A reggeli elég bőséges volt, felvágottak, sajtok (persze!), zöldségek, sőt még palacsintát is ettem eperlekvárral. Közben Rafael, a házigazdánk megtartotta üdvözlő beszédét (jobb későn, mint soha), elmondta, mi hol van, hová tegyük a kulcsot, stb. 10.30-kor kiköltöztem a szobából, de még egy kicsit üldögéltem a szalonban, üzeneteket írtam, feltöltöttem a telefont, élveztem a kilátást a kikötőre, aztán elindultam. A 22-es busz egyenesen a Sloterdijk állomásra vitt, dél előtt már ott voltam, még vettem hűtőmágnest, és 12.30-kor elindultunk Brüsszelbe. Nagyon szép volt az út, közben kétszer is elég komoly zápor kerekedett.

Negyed négykor érkeztünk Brüsszel Nord-ra, éppen átépítik az állomást, alig találtam meg a metrót. Itt is napijegyet vettem, aztán irány a Horta-múzeum! Már 4 után a múzeumban voltam és bár 16.45-re szólt a jegyem, beengedtek hamarabb. Gyönyörű volt a ház, sajnos nem lehetett fényképezni, próbáltam a szememmel beinni a látványt. A berendezési tárgyak nagy része nem eredeti, más házakból, szállodákból hozták, vagy fényképek alapján restaurálták. Jó másfél órát bámészkodtam, csak záráskor jöttem ki. (Vettem egy könyvet a házról és képeslapokat.) A környéken még megkerestem néhány szép szecessziós házat, aztán kivillamosoztam a Montgomery-re, megkerestem a Stocklet-házat, ami szintén a világörökség része. Ezután busszal és vonattal elmentem a Midi állomásra, óriási szerencsém volt, a 19.45-ös IC késett, így gyorsan megvettem a jegyet Charleroi-ba, végigrohantam az állomáson, felugrottam a vonatra és már indultunk is. Aránylag hamar megtaláltam a szállást, (Charleroi déli részén, a Marcinelles negyedben van), éppen kilencre érkeztem meg (azt írtam nekik, hogy 8 és 9 között érkezem). A szobám a 2. emeleten van, egyszerű, de tiszta és jól felszerelt, vagy egy kis konyha és végre saját fürdőszoba. Éjfélkor feküdtem le, előbb még belenéztem a Fradi-DVTK-meccsbe.

Április 4.

Reggel arra ébredtem, hogy kopog az eső a tetőablakomon, így nem siettem felkelni. Végül csak elindultam, úgy gondoltam, először megnézem Binche városát. La Louviere-Sud állomáson át kellett szállni, innen csak néhány perc volt Binche (egy emeletes, kilométeres, tiszta üres vonattal utaztam). 9.40-kor érkeztem, kb. félóra alatt bejártam a várost, lefényképeztem az apátság romjait, a városfalat és persze a legfontosabbat, a harangtornyot, ami a világörökség része. Sajnos, éppen tatarozták, de oldalról azért le tudtam fényképezni. A 10.20-assal visszamentem La Louviere-be, innen a 30-as busszal kimentem a következő helyszínre, a zsilipekhez. Amíg a buszon ültem, végig szakadt az eső, de mire leszálltam, elállt. A modern hajóliftnél rakott ki a sofőr (egyedül voltam a buszon), bementem a fogadótérbe, de nem tetszett az ajánlat, hogy filmet nézzek a lift működéséről, ráadásul én a régieket akartam látni, nem ezt a modern óriást. Kiderült, hogy kb. 2 kilométerre van a 4 régi lift egyike, úgy döntöttem, elsétálok oda. A csatorna partján, egy kellemes sétaúton gyalogoltam (jó lehet itt biciklizni!!), gyönyörű napsütésben, a víz túlpartján Thieu festői városa, előttem pedig rengeteg kacsa! Megnéztem a zsilipet a régi csatornán, felmásztam a tetejére egy meredek lépcsőn, aztán visszamentem a 30-as legközelebbi buszmegállójába és kinéztem, melyik az a megálló, ahonnan a legközelebb leszek a következő állomásomhoz, a Bois de Luc bányához. Végül a Jobrette megállóban szálltam le, (nem pont ott, ahol a net jelezte a megállót, hanem a sarkon túl. (Ennek később még jelentősége lesz!) Végigsétáltam a falun, megékeztem a bánya elé, megvettem a jegyet, kaptam térképet és egy kódot, amivel majd egy ajtó nyílik. Végigjártam a bányát, kicsit ijesztő volt, hogy egyedül voltam az épületben (sötét volt és visszhangzott, inkább levettem a telefon hangját, még a fotózással járó kattanások is kísértetiesek voltak a nagy csendben). Amikor kész voltam, vettem képeslapokat, megkérdeztem a buszt, mert láttam közvetlenül a bejárat előtt egy buszmegállót. Kiderült, hogy ez a 37-es busz, jó lenne, de csak 45 perc múlva jön, így inkább elindultam gyalog a 30-ashoz. Közben jött egy szemben, így ráérősen ballagtam, tudtam, hogy 30 percenként jár. Rutinosan az áthelyezett megállóban vártam, de a busz a másik irányba kanyarodott. Kezdtem kétségbeesni, de szerencsére nem kellett újabb félórát várni, mert néhány perc múlva jött a 37-es, végül erre szálltam fel (ez volt az a busz, amit nem akartam megvárni), így újra megnéztem a bánya környékén az egykori bányászlakásokat (egyforma, csinos, hófehér házak, amelyek ma szociális bérlakásként működnek). Visszabuszoztam La Louviere Sud-re, pont lekéstem az IC-t Namur-be, a net szerint egy óra múlva jött volna amásik, úgy gondoltam az már késő lesz, de kiderült, hogy van egy félkor is, csak át kell szállni Tamines-ban. Vettem egy szendvicset, megvacsoráztam és a 17.30-as vonattal elindultam. 18.48-kor értünk Namur-be, most sokkal jobban tetszett a város, mint 7 éve. Nem csoda, hogy akkor nem láttam a Beffroi-t, teljesen el van dugva a tőzsde épülete mögé, alig látszik ki a tornya. Körbefotóztam, aztán még kimentem a folyópartra, lefényképeztem a cetadellát, a színházat, a városházát, aztán bevásároltam és a 20.10-es IC-vel hazamentem.

Április 5.

Reggel megint esőre ébredtem, de mire elindultam, elállt. Összeraktam a táskát, otthagytam a szobában (Elijah, a tulaj, megígérte, hogy leviszi, és kettőkor majd ideadja), a kulcsot pedig a földszinten hagytam egy mosdóban. (aztán írtam Elijah-nak, hogy biztosan megtalálja). A 8.38-as vonattal elindultam Nivelles-be, 9 után már ott is voltam. A Rue de Namur-on lesétáltam a vársba, (a központ a város legmélyebben fekvő részén van), megnéztem a katedrálist (teljesen egyedül voltam bent), aztán megkerestem az információs központot, érdemes volt, mert a képeslapok mellett kaptam egy jó kis térképet is, ami alapján végigjártam a város jó néhány nevezetességét. A 13.41-es vonattal mentem vissza Charleroi-ba. Kettő után érkeztünk, elrohantam a szállásra a táskámért, aztán vissza az állomásra, megvettem a jegyet a reptéri buszra. Kiderült, hogy a busz félóránként megy, az előzőt pont lekéstem, így várnom kellett 3-ig. Kezdtem aggódni a gép miatt (15.50-kor kapuzárás), de szerencsére gyorsan kiértünk. Ott viszont újabb problémák, a busz jó messze tett le a termináltól (átalakítják az egészet), ráadásul kiderült, hogy nem az 1-es, hanem a 2-es terminálról indul a gépem (nem is tudtam, hogy kettő van). Így még átrohantam az egész reptéren, (az új terminál 2 szinttel lejjebb van), ekkor már nagyjából biztos voltam benne, hogy lekésem, már fél 4 elmúlt és még hol volt a biztonsági ellenőrzés?? (Charleroi-ban mindig óriási a sor!). Hát, kár volt izgulni, a biztonsági ellenőrzésnél csak én voltam egyedül, (az átvilágító kaputól visszaküldtek, nem értettem, mi a baj, kiderült, hogy a tálcatovábbító nem működik, nekem kellett eltolni a pultig), kirohantam a 28-as kapuhoz és ... kiderült, hogy késik a gép! Végül 16.15 helyett 16.48-kor szálltunk fel és 2 óra múlva értünk Pestre. A szegedi IC 40 percet késett, végül 22.28-kor értünk Csongrádra, elgyalogoltam a buszállomásra a biciklimért és hazatekertem.

Márc. 30.

Gent, Sint-Niklaas